Szalay Lajos gyűjteményes kiállítása 2009.03.25-ig volt látható a KOGART-ban (Kortárs Művészeti Gyűjtemény)
http://www.kogart.hu/
Festőművész, grafikus. A Képzőművészeti Főiskolát 1935-ben fejezte be. 1946-ban Párizsba költözött. 1949-ben Argentínában telepedett le, ahol előbb a tucamani egyetem professzora, majd 1958-tól a Buenos Aires-i Képzőművészeti Főiskola tanára. Az argentin rajzművészet megteremtőjének tartják. 1960-ban az USA-ba költözött.
Rajztehetségére elemista korában fölfigyeltek: háborús gyerekrajzaival Bécsben szerepelt kiállításon 1917-1918-ban. A Zászlónk c. lap rajzpályázatán második díjat nyert, a miskolci Katolikus Fráter György Gimnázium VIII. o. tanulójaként iskolai illusztrációs pályázaton (Szilágyi és Hajmási) lett első. Művészi pályáját festőként kezdte, azonban elég hamar kizárólagosnak hitt eszköze lett a tus-tollrajz. Tanult a miskolci művésztelepen és főiskolai tanulmányai szünetében 9 hónapot (1930-31) Párizsban töltött, ahol elsősorban Picasso művészetét tanulmányozhatta. 1947-ben Párizsban dolgozott, 1949-1960 között a tucumáni Egyetemen és a Buenos Aires-i Képzőművészeti Főiskolánn tanított. New York-i periódusa (1960-88) után visszatért Miskolcra. A pőre vonal, a fekete tus vékony vagy vastagodó-összetorlódó hajlítása: önmagától elvárt és meghonosított alkotói gyakorlata, amely már a 40-es években egyéni rajzstílusként rögzült. A könyvet (önálló rajzkönyv vagy illusztrált) a közönséghez jutás kiállításoknál is hatékonyabb eszközének vallotta. Munkásságát bemutató állandó kiállítását a Miskolci Galéria üzemelteti (Miskolc, Petro-ház, Hunyadi u. 12.) 1992. október 22-től.
|